Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A WHO szakértői azt mondták, hogy lehet, hogy a legtöbb eset most a meleg és biszexuális emberek köréből kerül ki, de nincs arra bizonyíték, hogy kizárólag ezeken a csoportokon belül terjedne a majomhimlő.
Semmilyen garancia nincs arra, hogy csak a meleg férfiak körén belül marad a majomhimlő, ezért nem nyugodhatnak meg azok a demográfiai rétegek, melyek első látásra nem érintettek a járványban – figyelmeztettek a WHO szakértői a CNBC műsorán.
Hozzátették: egyáltalán nem ritka, hogy egy vírus egy konkrét embercsoport köréből indul ki, majd átterjed a lakosság széles körére.
„Ez lehet, hogy csak egy kanári, ami figyelmeztet minket a veszélyre a bányában, vagyis lehet, hogy ez a betegség más csoportokra is átterjed majd” – mondta az egyik szakértő a hírcsatornának.