Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
„Ha Orbán tenni merészel valamit, én fejbe verem” – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Gigi Becali román milliárdos egy keddi sajtótájékoztatón.
Az üzletember – aki korábban a román és az Európai Parlamentben is képviselő volt – a román első osztályban szereplő fővárosi csapat, az FC Steaua Bucuresti (FCSB) tulajdonosa. Orbán Viktor múlt héten a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK csapatának meccsén járt, valamint Csíkszeredában is volt focimeccsen.
A sajtótájékoztatón – amely egyébként egy új edző kinevezéséről szólt – a Sepsi OSK azzal kapcsolatban került szóba, hogy idén megnyerték a Román Kupát és a Szuperkupát is. A Főtér.ro tudósítása szerint Gigi Becali azt mondta: ha a Sepsiszentgyörgy folytatja a menetelést a román fociligában, ő is lépéseket fog tenni. Többek közt azt mondta, hogy
- „A Sepsit guillotine alatt tartjuk. Ha látom, hogy a Sepsi OSK erősödik, befektetek tízmillió eurót.”
- „Mindent szétverünk, ami kapcsolatban áll a Sepsi OSK-val. Csak akkor fektetek pénzt a fociba, ha a Sepsi OSK felemelkedik. Nem fogom megengedni, hogy Romániában megnyerje a bajnokságot.”
- „Nem hagyom a magyarokat, hogy átmenjenek az FCSB-n. Ők soha az életükben nem fognak átmenni egy román csapaton.”
Hozzátette, hogy ugyanez igaz akkor is, ha nem a Sepsi OSK, hanem a csíkszeredai csapat erősödik meg a közeljövőben.
Amikor Orbán tenni merészel valamit, én fejbe verem. Paff, le a Sepsivel!
– idézte a román milliárdost a Főtér.ro. A sajtótájékoztatóról videó is készült, amely itt megtekinthető:
Gigi Becali egyébként az utóbbi években több alkalommal is gyűlöletbeszédet mondott az erdélyi magyarok ellen. Emiatt az egyik román tévécsatorna pénzbüntetést is kapott 2008-ban, amikor leközölték az adásban. A milliárdos még a kolozsvári CFR Cluj mögött is „a magyar szabadkőművesek” tevékenységét látja.
Az üzletember korábban törpének nevezte Orbán Viktort, de arról is nyilatkozott az utóbbi években, hogy a női futball szerinte egy sátáni, „az emberi természet ellen való” dolog.
forrás: index.hu