
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Ismét jó hangulat van a részvénypiacokon, új csúcsra emelkedett az angol, magyar és német tőzsde is. Még sosem mutattak ekkora értéket az említett tőzsdék, soha eddig a történelemben! Valóban ennyire jó lenne minden? Mi már többször ( és hát sok, sok elemző ) vizionáltunk korrekciót a tőzsdéken, de eddig nem jött be egyik jóslatunk sem. ( Persze ez egyáltalán nem baj, hisz ha így lett volna, akkor most sok millió ember élete lenne nehezebb ) Konkrétan tévedtünk! Deee…azt most is elmondjuk, hogy semmi sem emelkedhet, vagy csökkenhet örökké! Egyszerűen matematikailag is lehetetlen! Szóval az esés esélye véleményünk szerint, exponenciálisan növekszik, az árfolyamok emelkedésével. Vagyis a mi javaslatunk, továbbra is az eladás, profit realizálás, shortolás!