
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Nem zárkózik be, pár hónappal a szakítása után újra ismerkedik Tóth Andi! A jelek szerint a gyönyörű énekesnő már elengedte a múltat, arra koncentrál, hogy jól érezze magát a bőrében, és egyszerűen csak élvezi az életet.
Végleg lezárta a múltat, és szakítása után újra randizik Tóth Andi – tudta meg a

. Úgy tudni, a Sztárban Sztár versenyzője rövid ideje találkozgat egy sármos sráccal, akivel nagyon jól érzi magát. A titokzatos hódolónak komolyak lehetnek a szándékai, hiszen a hétvégén már egy gyönyörű virágcsokrot is küldött Andinak a TV2-be.
„Most van Andi életében egy férfi, akivel randizgat. Nem híresség, egy civil pasi csapja a szelet neki. Jól érzik magukat egymás társaságában, de egyelőre ennyi. Kezdetleges közöttük a dolog, szóval szerintem párkapcsolatról még nem beszélhetünk. De ki tudja, mit hoz a jövő? Szerintem ők maguk sem tudják” – mondta el a

-nak egy Andihoz közelálló barát.
Amint lapunk beszámolt róla, Tóth Andi két év után szakított az ismert énekes-harmonikással, Szabó Ádámmal. A fiatalok a nyáron teljes titokban döntöttek az elválás mellett. A se veled, se nélküled kapcsolatnak végül azért lett vége, mert a zöld szemű szörnyeteg teljesen megmérgezte kettejük viszonyát. Rengeteget vitatkoztak, emiatt pedig az elválás sem volt éppen békés.
Mindkét fél megszenvedte a történteket, már csak amiatt is, mert szinte idejük sem volt feldolgozni a szakítást. Andi és Ádám is versenyez a TV2 népszerű showműsorában, a Sztárban Sztárban, így hetente találkoznak egymással. Bár a műsor első élő adásában, öt hete Andi képtelen volt eltitkolni ellenszenvét Ádám irányában, mostanra mindez már a múlté.