Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Péntek este fájdalmas vereséget szenvedtünk Andorra ellen a labdarúgó-válogatottat világbajnoki selejtezőn. Az 1-0-s eredményre valószínűleg senki sem számított, azonban a dehir.hu szerint volt egy kivétel: egy debreceni férfi a Tippmixen egyebek mellett megtette azt, amit a szurkolók többsége elképzelhetetlennek tartott: Andorra győzelmét.
A lap értesülései szerint 1500-2000 forintos tétekkel játszott, többszörös kötésekkel adta fel a szelvényt. A legnagyobb számszerű eséllyel bíró tétje hatvanas volt, megjátszotta a félidei eredményt és a meccs végső kimenetelét is, erre kétezer forintot fizetett ki. Két 42-es oddsszal rendelkező lehetőséget is megtett, az egyik ilyen egy másik szelvényen a pontos végeredmény volt. Egy 36-os esélyű fogadása is volt, ennél a férfi eltalálta, hogy csak Andorra lő gólt, ezt egyébként kétezer forinttal játszotta meg.
Végül 375 ezer forint ütötte a markát.
A férfi úgy kommentálta a történteket, hogy azért játszotta meg az andorrai sikert, mert nagyon felbosszantotta a magyarok túlzott magabiztossága, illetve, az, hogy több esetben is lekezelően nyilatkoztak az ellenfélről.
(dehir.hu)