
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Semmi nem indokolja, hogy egyetlen beteg is jövő évi, főleg hogy még annál is későbbi műtéti időpontot kapjon az egészségügyi intézményektől. Az egészségbiztosító ezért a jövőben az eddiginél is jobban kontrollálja a kórházi várólistákat, és hozzálát rendet tenni a szakrendelési előjegyzési listákban is.
Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani – ebből az alapelvből indult ki az egészségügy vezetése, amikor úgy döntött: rászorítja a kórházakat, hogy reális műtéti időpontot adjanak ki a betegeknek. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK – volt OEP) megbízott főigazgató-helyettese, Kiss Zsolt a közelmúltban ezt azzal indokolta, hogy miközben az elmúlt években érdemben rövidültek a várólisták, és gyakorlatilag nincs olyan beavatkozás, amit – persze ha a beteg állapota engedi – ne tudnának elvégezni fél éven belül, ám egyes intézményeknél még most is látni 2019-es, 2020-as időpontokat – számolt be szombaton a Magyar Idők.
A szürkehályog-műtéteket például ténylegesen átlagosan 51 napon belül elvégzik azt követően, hogy az orvos azt indokoltnak találta, sok helyütt azonban kétszer ilyen hosszú időt jelölnek meg a várakozásra. A térdprotézisműtéteknél hasonló a helyzet, itt – az öt évvel ezelőtti 906-hoz képest – mára 371 napra csökkent a betegeknek kiadott átlagos várakozási idő, de a valóságban általában 181 napon belül elvégzik a beavatkozást. Az ilyen beültetéseket Európában nálunk végzik el a harmadik, míg a szürkehályog-műtéteket a második legrövidebb idő alatt.
Jellemzően az összes műtéti előjegyzési időpontnál hamarabb sorra kerülnek a betegek, egyes intézményekben mégis irreális időpontokat adnak. Kiss Zsolt közölte: elindítanak egy nyomon követési rendszert, és ha szükséges, szankcionálni fogják azokat az intézményeket, amelyek irreális időpontokat adnak.
– A tényleges várakozási időket már nemigen lehet lejjebb vinni, ám a betegek közérzete lényegesen javul azzal, ha belátható időpontot kapnak – fogalmazott a főigazgató-helyettes.
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.