
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,08 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 32 169,13 ponton zárt kedden, ami történelmi csúcsnak számít.
Budapesti Értéktőzsde (BÉT)
MTI Fotó: Kovács Tamás
A BUX kedden napközben, nyitás után elérte a 32 236 pontot. Az index legutóbb hétfőn döntött történelmi csúcsot záráskor, akkor 32 099,05 pontot ért el.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: ma már nyitva van az amerikai tőzsde, jelentős emelkedésben van most is. Az európai indexek is pluszban vannak, a német DAX index a kivétel egyedül, ami 0,15 százalékos mínuszban van. A BUX-index is tovább emelkedett – mondta, a blue chipek közül egyedül a Richter szerepelt gyengébben.
Az olaj világpiaci ára is nőtt, mintegy 0,5 százalékkal – jegyezte meg.
A forint árfolyama az elemző szerint várhatóan gyengülni fog, most az euróval szemben 308,67 forint körül áll a magyar deviza – ismertette.
A Mol 40 forinttal, 0,19 százalékkal, 20 900 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 0,67 százalékkal, 8455 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,80 százalékkal, 506 forintra emelkedett, forgalma 629,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,66 százalékkal, 6150 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1948,40 ponton zárt kedden, ez 5,38 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Még 2016. novemberében tettük közzé az alábbi cikket:
A magyar tőzsde emelkedik, és emelkedik, és emelkedik, ki tudja hol áll meg….A “hagyományos befektetések kora, itt véget ért”.)
ebben arról írtunk, hogy semmi jelét nem látjuk, hogy esés indulna a magyar tőzsdén, és úgy általában a világban! Egyenlőre igazunk lett, de hamarosan újabb elemzést írunk, ugyanis pár hónapon belül, trend fordulóra számítunk!