
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Ebben most mi vagyunk az elsők! A videó ugyan felkerült már a netre, de mi közöljük elsőnek híroldalon. Az eset még szombaton történt, Üllőn. A magyar pár miután hazaérkeztek a bevásárlásból, és a sértett autószerelésbe kezdet, összetűzésbe keveredtek a szomszédukban lakó, részeg vendégmunkásokkal. Eddig a pillanatig, a “fiatalemberek” már balhéztak egy ABC-ben, ahol szintén belekötöttek a vásárlókba, és tudomásunk szerint, kárt is okoztak. A sértett pár sokáig nem reagált az őket ért atrocitásra, de idővel saját maguk védelmére keltek.
Biztos információból tudjuk, hogy az esetről hamarosan az RTL, és TV2, és más hírcsatornák is fognak róla tudósítani. Íme a videó ( az egyik ):
Az üllői csoport nyilvános, akit érdekelnek a fejlemények az tudja ott követni. Ott több videó is elérhető!
HA PEDIG “BELSŐ” INFORMÁCIÓKRA VAGY KÍVÁNCSI AZ ÜGGYEL KAPCSOLATBAN KERESD FEL KÉSŐBB IS AZ OLDALUNKAT, MIVEL SZEMÉLYES KAPCSOLATBAN VAGYUNK A SÉRTETTEL, ÉS TÁJÉKOZTATNI FOGUNK MINDENKIT A TOVÁBBIAKRÓL, ÉS EGYÉB RÉSZLETEKRŐL!