
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Terjed a koronavírus, ezért kötelezővé kellene tenni a maszkviselést, és mielőbb újra kellene kezdeni az oltási kampányt – mondta Zacher Gábor mentőorvos. A szakértő arról is beszélt, hogy milyen vakcinával lenne fontos beoltatniuk magukat azoknak, akikre különösen nagy veszélyt jelent a koronavírus.
A szakértő már a stúdióba is maszkban érkezett. „Egyelőre nem kötelező, de én fölveszem, megmondom őszintén” – mondta Zacher Gábor a Hír TV műsorában, hozzátéve:
SZERINTE JÓ LENNE, HA A ZÁRT TEREKBEN KÖTELEZŐVÉ TENNÉK MOST MÁR A MASZKVISELÉST.
Zacher Gábor arról is beszélt, hogy nagyon sokan még mindig szkeptikusak a koronavírus-oltásokkal szemben, miközben az elmaradottabb országokban még mindig alacsony az átoltottság. Ez újabb és újabb variánsok kialakulását eredményezheti, amelyek aztán más kontinensekre is átterjedhetnek, amint az például az omikronnal is történt.
Valószínűleg sok beteg lesz
A szakértő az adás legvégén azt mondta: jósolni ő sem tud, „nincs kristálygömbje”, ezért nem tudja, hogy hány betegre lehet számítani idén ősszel, ha egy újabb koronavírus-hullám kezdődik az iskolakezdéssel együtt.
„Valószínűleg sok beteg lesz”, de remélhetőleg közöttük a súlyos betegek aránya alacsony maradt – mondta Zacher Gábor.
A teljes adás itt megtekinthető: