Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A majomhimlő epicentruma továbbra is Európa, ahol – az USA mellett – ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma. A majomhimlő által jelentett kockázat globálisan mérsékelt, de egyedül Európában minősítette magasnak a WHO. A legnagyobb kockázatnak jelen állás szerint a bi- és homoszexuális férfiak vannak kitéve. A vírust azonban bárki elkaphatja, már a gyerekek között is találtak fertőzötteket.
Az USA-ban két gyermek – egy csecsemő és egy kisgyermek – már el is kapta a vírust, és Hollandiából is jelentettek fertőzött gyereket. Az eddigi fertőzöttek átlagéletkora globálisan 36 év, de van a 70-es éveikben járó amerikai majomhimlős beteg is.
Július utolsó hetére 21 ezer fölé emelkedett a májusban kitört majomhimlő-járványban érintett betegek száma. A fertőzés rohamosan terjed: a május eleje és június közepe közötti másfél hónapban összesen 2 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak világszerte, az azóta eltelt alig másfél hónapban viszont már 19 ezret.
Magyarországon is hasonló ívet mutat az esetszámok emelkedése: július első hetéig még csupán 5 majomhimlős beteget találtak, majd az esetek száma azonban alig két hét alatt 33-ra nőtt. Ez ugyan még mindig kevés, de a növekedés ugrásszerű, főleg ahhoz képest, hogy a fertőzés – elvileg – csak szoros testi érintkezés útján terjed, nem úgy, mint például a Covid-19.
cikk folytatása itt