
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Orbán Viktor elmondta, hogy mi szerepel az olajembargó kérdésében írt legutóbbi szövegtervezetben.
Kifejtette: „Most azt a megoldást akarja választani a[z Európai] Tanács, hogy az embargó a tengeri szállításon érkező orosz olajra kiterjedjen, a csővezetéken érkezőre pedig nem.
Ez jó, ez Magyarországnak egy jó megoldás
– fogalmazott a miniszterelnök.
Utána azonban hozzátette: másrészt azt is kérik Magyarországtól, hogy a MOL és Magyarország költséges beruházásokat hajtson végre (csővezetékek, finomítók építése). „Ugyanakkor a termék, ami kijön ezekből a finomítókból, az drágább lesz, mint a mostani. Tehát azt kérik tőlünk, hogy mi költsünk el rengeteg pénzt csővezetéképítésre és finomítóépítésre, és ennek az legyen a vége, hogy a végén egy sokkal drágább benzinhez jussanak a magyar emberek.
Ez a javaslat úgy őrültség, ahogy van!
– összegezte a magyar miniszterelnök, hozzátéve: ez az, amit ő atombombának nevezett korábban, és ezt nem engedik, hogy ez bekövetkezzen.
Orbán Viktortól nemrég azt is megkérdezték Brüsszelben: mit gondol arról, hogy egyesek szerint ő Vlagyimir Putyin bábja.
Szorítunk!!! Tartsál ki, veled vagyunk!!!