Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.
Phenjan pénteken számolt be a betegség első halálos áldozatairól, akkor még hatról, és közölte, hogy több mint 187 ezer lázas embert elkülönítve kezelnek. Szombaton már több mint 280 ezer ápolt betegről számoltak be, és összesen 27 halottról, de a hivatalos közlés nem a Covid-betegségről szól, hanem olyan betegekről, halálos áldozatokról, akiknek “a legtöbbje tudatlanságból túladagolja a gyógyszereit vagy éppen nem veszi be az előírtat” különböző betegségek esetében.
Több százezer lehet azok száma, akiknél szintén kimutatták a vírus jelenlétét, de nem szorulnak kórházi ápolásra – jegyezték meg hírügynökségek.
A Reuters hírügynökség szerint nincs jele annak, hogy tömegesen tesztelnék az embereket, erre nincs is eszköze az országnak. Észak-Korea sokáig azt állította, hogy a járvány egyáltalán nincs jelen az országban, és oltóanyagot nem fogadott el az Egészségügyi Világszervezettől (WHO), de Kínától és Oroszországtól sem, vírustesztekből is csak keveset.
KIM DZSONGUN A JÁRVÁNY MIATT ÖSSZEHÍVTA AZ URALKODÓ KOREAI MUNKAPÁRT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉT, ÉS EZEN BESZÉLT DRÁMAI SZAVAKKAL A HELYZETRŐL, ÉS ERRŐL A KCNA ÁLLAMI HÍRÜGYNÖKSÉG SZÁMOLT BE.