Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A vasúti kereszteződéseknél lévő fénysorompó kapcsán érdemes tudni, hogy tulajdonképpen nincs szabad jelzés: amikor fehéren világít, az önmagában annyit jelent, hogy a jelzőfény működik, de áthaladás előtt mindig meg kell győződni arról, hogy nem jön vonat. Ez azért fontos, mert a jelzőfény kapcsolója alapvetően vonat súlyát érzékeli, tehát elképzelhető, hogy egy könnyű hajtányra nem vált piros jelzésre, sőt, akkor sem feltétlenül vált pirosra, ha a vonat nagyon lassan érkezik. Ha pedig nem világít, akkor kötelező megállni.