Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Durva videó jelent meg az interneten egy angliai balesetről. A felvételt december 7-én készítette egy autó fedélzeti kamerája; a kocsit egy tanulóvezető vezette. A videón (az 10. másodperc után nem sokkal) látható, hogy a kocsi zöld jelzés mellett halad, amikor egy fa mögül egy kisfiú váratlanul kirohan az útra. Sem a tanulóvezető, sem oktatója nem tudott már fékezni.
A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
A tanulóvezető oktatója elmondta, hogy pillanatokkal később két mentőautó is érkezett, és megállapították, hogy a fiú kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. Sőt mint kiderült, maga a tanulóvezető is orvostanhallgató, ő is szakszerűen megvizsgálta a sérültet a mentők kiérkezéséig.
via Mirror