
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Több kurd falut intenzív tüzérségi tűz alá vettek a török erők Afrín térségében – jelentette pénteken a Törökország által terrorszervezetnek tekintett, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia.
Rodzshat Rodzs, az YPG szóvivője Afrínból elmondta, hogy a török hadsereg éjféltájban kezdett tüzelni, s reggelig mintegy hetven lövedéket lőtt ki a térség településeire Szíria északnyugati részén. A szóvivő szerint ez a legintenzívebb támadás, amióta török politikusok azzal fenyegetőznek, hogy Ankara katonai akciót indít a térség ellen.
Rodzs aláhúzta: a kurd fegyveresek az Afrínt érő minden támadásra a lehető legnagyobb erővel fognak válaszolni.Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában, egy gyártóüzem megnyitóján jelentette be, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet "minden pillanatban" megkezdődhet.
Erdogan beszédében kifejtette: a katonai beavatkozás előkészületei lezáródtak. A török haderő rövid időn belül "elintézi Afrín és Manbídzs ügyét" – fogalmazott az elnök.
Manbídzs térsége szintén az YPG fennhatósága alatt áll, de különálló terület közvetlenül az Eufrátesz jobb partján. Azzal, hogy az Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadművelet 2016 augusztusa után kiszorította az Iszlám Állam dzsihadistáit a határ menti térségből, Ankara Afrín és Manbídzs egyesítését is meg tudta akadályozni.
Ankara terrorszervezetnek tekinti az YPG-t és attól tart, hogy a szíriai kurd fegyveresek térnyerése felerősíti a több mint tízmilliós törökországi kurd kisebbség függetlenségi törekvéseit. Az NTV török hírtelevízió információi szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.
portfolio.hu