Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Mindenki tudja, hogy napi háromszor fogat kell mosni fogrémmel, azt azonban kevesen sejtik, hogy ez a paszta még rengeteg dologra jó. Íme közülük néhány!
1. Megszabadít a büdöstől
Főzés után gyakran hagyma, fokhagyma szagú a kezed? kend be fogkrémmel, eltünteti a rossz szagokat a bőrről egy perc alatt.
2. Hegekre
Kevés fogkrémet és krémet keverjünk össze, este kenjük be a heget vele, tekerjük be gézzel. Reggelre elhalványul a sebhely.
3. Szőnyegre
Ha szép szőnyegünk foltos lett, fogkrémmel és egy rossz nedves fogkefével dörzsöljük át a foltot, hagyjuk rajta keveset, majd egy nedves ruhával szedjük le a krémet.
4. Hajfestéknyomra
A fogkrém finom szemcséi jól leszedik a hajfestés közben a homlokra cseppent festéknyomokat. Csak egy kis fogkrémmel dörzsöljük át a felületet, és megoldódott.
5. Körömre
Egy régi fogkefére nyomjunk kis fogkrémet, majd kenjük be vele a körmeinket, maradjon 15 percig rajta. A végén lemosva fehérek lesznek a körmök.
6. Karcolásokra
A telefon kijelzőjéről leszedhetjük vele a karcolásokat, ha egy vattakorongra nyomunk fogkrémet, és körkörösen átdörzsöljük. Utána egy tiszta ruhával dörgöljük át.
7. Aknéra
Ha oxigén peroxidos vízhez fogkrémet adunk, és bekenjük vele a pattanásainkat, akkor leszáradnak.
8. Falra
A gyerekek sokszor összerajzolják a falat, fogkrémes ronggyal azonnal lejön a zsírkrétás firka.
9. Szagtalanít
Az üveg-, vagy műanyag tárolókat kenjük be fogkrémmel, leszedi az ételszagot. Tiszta ronggyal töröljük át utána.
10. Fémtisztításra
Ha vízkőfolt van a csapon, egy kevés fogkrém csodát tesz, csak súroljuk be vele a felületet, és öblítsük le.