
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
51,3 százalékkal az elnöki rendszer mellett állók kerültek többsége a törökországi népszavazáson. Ezzel jóváhagyták a parlamentben már elfogadott alkotmánymódosítást, amivel 2019-től jelentősen kiszélesítik az elnök jogköreit, és Recep Tayyip Erdoğan lényegében teljhatalmat szerezhet. Erdoğan már be is jelentette: a halálbüntetés visszaállítása lenne az egyik első intézkedése.
Erdoğan szerint 1,3 millióval többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése mellett. Erdoğan azt mondta támogatói előtt Isztambulban, hogy a török választók történelmi döntést hoztak, és az alkotmánymódosítást a török történelem legfontosabb reformjának nevezte. Azt is megüzente külföldre tekintve, hogy az eredményt mindenkinek tiszteletben kell tartania, különösen Törökország szövetségeseinek. Erdoğan vasárnap este bejelentette:
első feladata a halálbüntetés visszaállításának napirendre vétele lesz.
Az elnök azonnal meg fogja vitatni ezt a kérdést az ország politikai vezetőivel, és ha szükséges a kérdést népszavazásra bocsátják. Ez azt jelenti, hogy Törökország nyíltan szembefordul az Európai Unióval.
A CNN szerint Erdoğan hívei közül több ezren gyűltek össze az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházánál. Támogatói Isztambulban tűzijátékkal ünnepelték az eredményt, amely egyelőre még nem hivatalos részeredmény.
Isztambulban több kerületben is tiltakoztak, a Reuters szerint az ablakon kihajolva konyhaedények ütögetésével tüntettek az eredmény ellen. Több helyen utcára is vonultak tiltakozók.