
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A Houston Rockets kosárcsapat legutóbbi meccse előtt éppen bejátszottak egy jelenetet, ahogy a szurkolók jókedvűen érkeznek a stadionba, amikor valami nagyon furcsa történt. Kézenfogva jött egy pár, ami kiszúrta, hogy éppen őket adja a tévé. A legtöbben ilyenkor integetnek, mosolyognak, vagy megpróbálnak nem tudomást venni az egészről. Ők egészen máshogy reagáltak.
- A férfi előbb lelassított, majd teljesen lefagyott
- Gyorsan elengedte a nő kezét, és megpróbált elfordulni, vagy talán visszafordulni
- Rájött, hogy elég feltűnő, ha hirtelen irányt vált
- Ezért inkább szétváltak, a férfi ment előre, a nő vissza
- A nő pár lépés után visszafordult.
Ezután már jött a beköszönés, de a pár szerencsétlenségére egy videós Instragam oldal megosztotta követőivel a jelenetet, amit azóta rengetegen látták, és már a reddit NBA szekciójában is ezen röhög mindenki.
+1 story:
Van az úgy, hogy az embert annyira feldob egy nagy esemény, ebben az esetben a győzelem és a gólok, hogy a világon mindenkinek meg akarja köszönni, aki segített neki eddig eljutni. Na ez történt a dél-afrikai bajnokságban szereplő Free State Stars focistájával, Mohammed Anasszal, aki péntek este két gólt szerzett, úgyhogy a mérkőzés után gyorsan oda is állították a kamera elé:
"Köszönöm a barátaimnak, a feleségemnek és a barátnőmnek…mármint úgy értem, a feleségemnek, elnézést, nagyon sajnálom… szóval a feleségemnek! Figyelj, nagyon szeretlek, tiszta szívből!" – magyarázkodott Anas.
Persze az is lehet, hogy csak nyelvbotlás volt, mert nemrég házasodtak össze.
A videót itt nézheted meg: ITT >>>>>
index.hu