Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Robert Pershing Wadlow (Alton, Illinois, 1918. február 22. – Manistee, Michigan, 1940. július 15.) a Guinness Rekordok Könyve szerint a valaha élt legmagasabb ember. Magasságát utoljára 1940. június 27-én mérték, ekkor 2,72 méter magas volt, tömegét 199 kilogrammnak mérték. Növekedését, mely egészen élete végéig tartott, egy, az agyalapi mirigyében található tumor okozta. Agyalapi mirigye ezért nagy mennyiségű növekedési hormont választott ki, ez okozta akromegáliás gigantizmusát.
Wadlow 1918-ban született 3,80 kg-os tömeggel, átlagos mérettel. Később még négy testvére született: Helen Ione, Eugene Harold, Betty Jean és ifj. Harold Franklin. 4 éves koráig Wadlow a korának megfelelő ütemben nőtt, ezután kezdtek felfigyelni túlzott növekedésére. 8 éves korára elérte a 188 cm-t. 9 évesen már képes volt felvinni 180 cm magas és 77 kg-os apját házuk lépcsőjén. 10 évesen 198 cm magas volt és 100 kg-ot nyomott. 14 évesen ő lett a világ legmagasabb kiscserkésze 224 cm-es magasságával. Átlagosan 10 centimétert nőtt évente. 18 évesen 254 cm és több mint 177 kg. 1936-ban, mikor elvégezte az altoni középiskolát, a Shurtleff College-ba felvételizett, hogy jogot tanuljon. 1937-re magassága túlszárnyalt minden addig feljegyzett rekordot. 19 évesen 260 cm és 197 kg volt. Kitárt karjainak távolsága ujjhegytől ujjhegyig 2,88 m széles volt. Naponta 8000 kalória ételt fogyasztott. Méretei egyre inkább nehézséget okoztak neki; lábaira merevítőket kellett helyezni, hogy járni tudjon, és nem nagyon érezte a kezeit és lábait. 1940. június 27-én – 18 nappal a halála előtt – 274 cm magasnak mérte dr. C. M. Charles és dr. Cyril MacBryde a St. Louis-i Washington University-n.
Wadlow hírességgé vált Amerikában; 1936-ban a Ringling Brothers Cirkusszal, 1938-ban az INTERCO-val turnézott. 1940. július 4-én, miközben a Nemzeti Erdei Fesztiválon vett részt, kórházba kellett szállítani, mert az egy héttel korábban felhelyezett, hibás lábmerevítő felsértette a bokáját és a seb elfertőződött. Vérátömlesztést kapott és meg is műtötték, de állapota romlott, és július 15-én, hajnali 1:30-kor álmában elhunyt. Az altoni Oakwood Cemeteryben temették el július 19-én. Temetésén körülbelül 40 ezren vettek részt. 1985-ben életnagyságú szobrot emeltek neki a Dél-Illinoisi Egyetem Edwardsville-i Fogorvosi Karán.
Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!
forrás: erdekesvilag.hu