Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Moszkva teljes védelme alá kerülnek majd az a négy ukrajnai régió, ahol most népszavazások zajlanak, ha Oroszország annektálja őket – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ New York-i közgyűlésén tartott beszédét követő sajtótájékoztatón, írja a The Guardian.
Lavrovot arról is kérdezték, hogy Oroszországnak lenne-e oka atomfegyverek bevetésére az elcsatolt ukrajnai régiók védelmében. Erre azt felelte, hogy az orosz területek – beleértve az Oroszország alkotmányában a jövőben “tovább rögzített” területeket is – az állam teljes védelme alatt állnak.
“Az Orosz Föderáció minden törvénye, doktrínája, koncepciója és stratégiája az egész területére vonatkozik” – húzta alá.
A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) is elítélte az Oroszország által megszállt ukrajnai területeken pénteken kezdődött „álreferendumokat”, úgy értékelve, ez Moszkva kísérlete arra, hogy ürügyet teremtsen Ukrajna területi egységének megbontására.