
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy mélységesen csalódott és elszomorodott Vlagyimir Putyin orosz elnök viselkedése miatt – írja a Reuters.
Berlusconi évekig szoros barátságot ápolt az orosz államfővel, tegnap azonban közölte, hogy Putyinnak teljes felelősséget kell vállalnia az ukrajnai invázió miatt. Berlusconi most először említette az orosz elnök nevét és firtatta felelősségét az ukrajnai háború kitörése óta.
Húsz évvel ezelőtt ismertem meg őt, és mindig a demokrácia és a béke emberének tűnt számomra… milyen kár
– mondta Berlusconi pártjának római kongresszusán.
Berlusconi és Putyin barátsága hosszú évekre nyúlik vissza. Az olasz politikus egyszer egyenesen úgy fogalmazott, hogy olyan számára az orosz elnök, mintha az öccse lenne. Ennek ellenére most amiatt is sajnálatát fejezte ki, hogy Putyin jelenleg éppen „Kína karjaiba löki Oroszországot”, ahelyett, hogy Európához közelítené.