
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerint komoly a veszélye annak, hogy érvénytelenítik az EU és Törökország közötti egyezséget, ha pedig így alakul, a balkáni migrációs útvonal által érintett országoknak újabb bevándorlási hullámot kell megállítaniuk.
A balkáni útvonalon – bár az elvileg zárva van – jelentős aktivitás tapasztalható, a Bulgárián keresztül Szerbiába érkezők száma már meghaladja a Macedónián át érkezőkét, de ezeken kívül más, alternatív útvonalak is vannak – mondta el az M1 péntek esti műsorában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, aki arra is felhívta a figyelmet: Szerbiában eközben meredeken növekszik azoknak a migránsoknak száma, akik nem tudnak továbbjutni sem Magyarországon, sem Horvátországon, sem pedig Románián keresztül.
A miniszterelnöki tanácsadó szerint jelenleg igen aktív vita zajlik az EU tagállamai között kvótaügyben, ám most úgy tűnik, hogy a résztvevők mindegyike valamifajta kompromisszumra törekszik. Kiemelte: a kötelező kvóta elleni magyar állásponttal összefüggésben nagyon komoly erőfeszítésekre van még szükség a különböző európai uniós fórumokon, amelynek közül az egyik éppen a belügyminiszterek tanácsa.
Ugyanakkor az európai bizottsághoz akkreditált nagykövetek tanácsa is nagyon aktív munkát végez, ami szintén azt szolgálja, hogy az állam- és kormányfők közelgő tanácsülésére sor kerüljön valamiféle kompromisszumos javaslatra – szögezte le, hozzátéve: a politikai döntésnek majd az Európai Tanácsban kell megszületnie.
Bakondi György meglátása szerint növekszik a valószínűsége annak, hogy felbontják az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodást. A főtanácsadó szerint komoly a veszélye annak, hogy az egyezséget érvénytelenítik, ha pedig így alakul, a balkáni migrációs útvonal által érintett országoknak újabb bevándorlási hullámot kell megállítaniuk.
Úgy fogalmazott: olyan megoldást akarnak találni a bevándorlási válságra, amely “a magyar nemzeti érdekeket is szolgálja, de az európai egységes fellépés lehetőségét is nyitva tartja”.
forrás: hirado.hu