Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították. Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pesti Srácok megkeresésére az ORFK Kommunikációs Osztálya megerősítette az értesülést.
Egy perccel hat óra előtt a rendőrség honlapján is közzétették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”. A közleményből kiderül, hogy Portikhoz hasonlóan emberölésre való felbujtással gyanúsítják, megalapozottan. Gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.
A Fidesz-közeli portál úgy tudja, a rendőrség birtokában bizonyítékok vannak arra, hogy a Nap TV egykori tulajdonosa adott megbízást Portik Tamásnak üzleti ellenfele, Fenyő János likvidálására. Azt írják, hogy a bizonyítékok között egy hangfelvétel is van, amelyen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható. Az Index információi szerint Gyárfást őrizetbe is vették.
Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcán, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő, és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.
Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.
forrás: 24.hu