Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Nem mindegy, hogy mikor iszunk vizet. A szakember elárulja a helyes vízivás titkát! Azt mindannyian tudjuk, hogy naponta 1,5-2 liter víz elfogyasztása szükséges egy felnőtt szervezet számára. Ha 2 liternél több vizet iszunk egy nap, azzal már megterhelhetjük a veséinket.
A legfontosabb mégis az, hogy mikor, és nem az, hogy mennyi vizet iszunk! Az alábbiakban egy kardiológus ajánlásában néhány fontos vízfogyasztási tanácsot láthatunk!
1. Reggel, közvetlenül ébredés után, éhgyomorra igyunk meg 2 pohár vizet. Ez hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az emésztésünk, és a belső szerveink működése.
2. Evés előtt egy fél órával igyunk meg 1 pohár vizet. Serkenti az anyagcserét, és evés után beindítja az emésztést.
3. Fürdés, tusolás előtt mindig igyunk meg 1 pohár vizet. Csökkenti a vérnyomást, és kellemesebb lesz a fürdés.
4. Lefekvés előtt egy fél órával igyunk meg 1 pohár vizet. Segít az elalvásban, és csökkenti a szív megterhelését. Ezzel 95%-ban meg tudjuk előzni az éjszaka jelentkező szívinfarktust, és a lábzsibbadást.
Valószínűleg sok barátod nem tud erről, ezért jó ha velük is megosztod ezeket a hasznos tanácsokat!
forrás: twice.hu