
Sandra Bullock és Bryan Randall. Fotó: Coleman Rayner LA
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A színésznő hallgat, éppen ezért már a szakításukról pletykálnak. Senki nem tudja, hogy mi a helyzet Sandra Bullock és párja, a neves fotós, Bryan Randall kapcsolatával. Tavaly ősszel bombaként robbant a hír, hogy a színésznő hamarosan ismét az oltár elé áll, aztán novemberben a GossipCop nevű oldal kiderítette, hogy ebből egy szó sem igaz.
Ezt Bullock szóvivője nyilatkozta, amit azért hivatalos állításnak tekinthetünk. Akkor azt mondta, egyelőre nem lesz esküvő, többek között azért sem, mert Bryan még el sem jegyezte szívszerelmét.
Most újabb szóbeszéd kering Hollywoodban, mégpedig a pár szakításáról, ugyanis Sandrát és szerelmét október óta nem látták együtt. Pénteken a gyönyörűt filmcsillagot ismételten egyedül, pontosabban testőrével, Peter Weireterrel fotózták le.