Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
2020 első felében sokan kényszerültek otthoni munkavégzésre, online zajlott az oktatás, és így a családtagok is sokkal többi időt töltöttek egy térben, együtt.
Egy januári délután, amikor Liz kislánya odakéredzkedett az ölébe egy forró ölelésre, egy pillanat alatt az egész életük megváltozott. “A lányom, véletlenül egy kicsit erősebben dőlt a bal mellemnek, amikor megölelt, és, amikor hirtelen odanyúltam, egy elég nagy csomót éreztem. Arra gondoltam, hogy biztosan egy ciszta” – mondta az anyuka.
A járvány miatt érvényben lévő szigorú szabályok miatt elég nehezen kapott időpontot az orvoshoz, öt napot kellett várnia.
“Amikor az orvos megvizsgált, és azt mondta, hogy átirányít a Royal Marsdenbe, egy igazi sokk volt számomra. A tekintetében láttam, hogy igencsak súlyos helyzetben vagyok” – mesélte Liz.
A mammográfiás vizsgálat után közölték Lizzel, hogy sajnos rákja van. Meg kellett várnia, hogy egy tanácsadó érkezzen és beszéljen vele.
“Szó szerint leestem a székről. Egyáltalán nem gondoltam rá, hogy rák lehet” – mondta a nő.
Mivel kettes stádiumú rákja volt, előbb megműtötték, majd sugárkezelést kapott. “A gyerekeim azt kérdezték tőlem, hogy mami, meg fogsz halni. Nem értették, hogy egy gyógyszertől, ami azért van, hogy segítsen, miért vagyok rosszul” – mesélte az anyuka.
“A világom összeomlott, és csak arra tudtam gondolni, hogy „meg fogok halni”, annyira féltem, egyszerűen sokkot kaptam, remegtem, és próbáltam nem sírni. Alig tudtam járni, csak reszkettem” – részletezte érzéseit Liz.
A rekonstrukciós műtét után közölték Lizzel, hogy a daganata nagyobb volt, mint azt korábban gondolták, és nagy az esélye, hogy a rák kiújul.
“Úgy éreztem, a dolgok csak rosszabbra fordulnak” – mondta Liz.
Nyolc ciklusból álló, 16 héten át tartó gyorsított kemoterápiás kezelést kapott, de eleinte túl nagy adagot kapott a magasságához és súlyához képest, amitől nagyon rosszul lett.
“Nem tudtam járni, nem tudtam tartani a telefonomat, fájt az állkapcsom és a fejem is. Amikor kijöttem a második kemoterápiás kezelésről, a hajam csomókban kezdett hullani, ezért úgy döntöttem, leborotválom. Erősnek kellett mutassam magam a gyerekeim előtt” – mesélte az anyuka.
Liz július végén fejezte be a kemoterápiát, és további sugárkezeléseket kapott. Szeptember 17-én teljesen befejeződött a kezelés, és Liz részt vett a Cancer Research UK Run 60 kihívásában, úgy tartja, hogy fontos, hogy a lehető legteljesebb életet élje. Eddig Liz több mint 3000 fontot gyűjtött össze.
“Szerencsés vagyok, hogy felépültem. Azt szeretném, ha másoknak is reményt tudnék nyújtani. Fontosnak tartom a rendszeres vizsgálatot akkor is, ha valaki egészséges életet él, és sportol” – fejtette ki Liz.
filantropikum.com