
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Jane Fonda nemrég jelentette be, hogy non-Hodgkin limfómát (nyirokrendszeri rosszindulatú daganat) diagnosztizáltak nála. A 84 éves színésznő pénteken az Instagramon közölte a hírt, és hozzátette, hogy már elkezdte a kemoterápiás kezelést, de jó híre is van a rajongóknak.
A világsztár elmondta, hogy ebből a betegségből az emberek 80 százaléka felépül. Szóval nagyon bizakodó a jövőt illetően.
“Ez egy nagyon jól kezelhető rákfajta” – írja a bejegyzésében. “Az emberek 80%-a túléli, ezért nagyon szerencsésnek érzem magam. Szerencsés vagyok azért is, mert van egészségbiztosításom, és hozzáférésem van a legjobb orvosokhoz és kezelésekhez. Felismerem, és ez fájdalmas, hogy ebben kiváltságos vagyok. Szinte minden amerikai családnak rákkal kell megküzdenie, és túl sokan nem férnek hozzá a minőségi egészségügyi ellátáshoz, amiben részesülök, és ez nem helyes.“