Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Korábban 40 millió forintos bírságot kapott a Norbi Update termékek forgalmazója a Gazdasági Versenyhivataltól, ám a társaság nem fizette időben az egyik részletet, ezért a GVH a végrehajtás foganatosítását átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – írja a növekedés.hu.
Májusban érkezett a hír, hogy a GVH szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, ezért a cég 40 milliós bírságot kapott. Később kiderült az is, hogy részletfizetést kért a cég, de már a legelső részletet sem teljesítette határidőre. Ezért júniusban a GVH Versenytanácsa elrendelte a teljes bírságösszeg végrehajtását, valamint további 23 millió forintos végrehajtási bírságot is a cégre hárított.
A növekedés.hu pénteki cikke szerint most ez a végrehajtás került át a GVH-tól a NAV-hoz.
Tekintettel arra, hogy a vállalkozás nem teljesítette a törvényben előírt fizetési kötelezettségét, a GVH a végrehajtás foganatosítását átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – jelezték most a portálnak a GVH-tól. Hozzátették: a nemzeti versenyhatóságnak jelenleg nincs pontos információja a kiszabott bírság, illetve végrehajtási bírság behajtásáról, vagy a végrehajtás sikerességéről.
A lap megkeresésére a cég vezére nem reagált.