Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Ráadásul a levele ehető! Az édesburgonya egyre népszerűbb, hiszen rendkívül egészséges és nagyon finom. De nem csak az íze miatt szeretheted! Könnyen csírázik, és nagyon gyorsan nő. A gumóból fejlődő növény pedig igazán szép, így konyhád, balkonod dísze lehet. Szinte hihetetlen, hogy ez a gyönyörű, dús, csüngő növény tulajdonképpen édesburgonya!
Válassz egy olyan gumót, amin látsz csíraszemeket. Fogpiszkáló segítségével tedd be egy félig vízzel töltött pohárba úgy, hogy a gumó ne érjen a pohár aljára. Így lesz helye a gyökérzetnek.
Napról napra szépen nő majd a gyökérzet, és a szár is.
Amikor a növény kifejlesztett egy jó gyökérzetet és van legalább három levél minden hajtáson, ültesd be földbe.
Arra ügyelj, hogy minél kevésbé sérüljön a gyökér, és hogy a föld félig takarja be a gumót is. Nagyon látványos a növény fejlődése.
A dús, csüngő szárú növény hajtásait tetszőlegesen formázhatod egy olló segítségével. A konyhaablakot hamar kinövi, de akkor mehet a balkonra vagy a teraszodra!
► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!