Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
„Megnyugtató” interjút adott Oroszország stockholmi nagykövete a svéd tévének – Viktor Tatarincev azt mondta:
Tiszteljük Svédország területi integritását, nincs tervünk a megszállására, tehát a svéd nép nyugodtan alhat.
A diplomata ezt azért tartotta fontosnak leszögezni, mert a Krím-félsziget megszállásáról kérdezték. Tatarincev szerint nevetséges a feltételezés, hogy Oroszország svéd területekre vetett volna szemet.
Márpedig az elmúlt években tartottak ettől, már csak azért is, mert a szovjet időkhöz hasonlóan újra ismeretlen tengeralattjárók bukkantak fel svéd vizeken, és a svéd légteret is megsértették orosz harci repülőgépek. Erre reagálva Svédország tavaly bejelentette, hogy megemeli katonai költségvetését, és egyre nő a támogatottsága annak is, hogy az ország csatlakozzon a NATO-hoz, de legalábbis szorosabban működjön együtt vele.
Svédország a Kalinyingrádhoz közeli Gotland sziget védelmét is megerősítette, de szeptemberben katonai szakértők egy jelentésben kétségüket fejezték ki, hogy a svéd haderő valóban meg tudná védeni a szigetet, szerintük Oroszország azt néhány órán belül elfoglalhatná. Amiatt a terv miatt is aggodalmukat fejezték ki, hogy az Északi Áramlat gázvezeték-projekthez Gotlandon és a svéd szárazföldön is kikötőket vennének bérbe.
A nagykövet egyébként az interjúban azt is mondta: Oroszország nem szállta meg a Krím-félszigetet, mert az mindig is Oroszország része volt. Emellett volt egy nyelvbotlása is, amikor azt mondta: „nevetséges kételkedni abban, hogy Oroszországnak van terve Svédország, Gotland, Karlshamn és Slite megtámadására”. (The Washington Post)
forrás: 24.hu