Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Krausz Gábor séf, Tóth Gabi férje egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg a hírt, hogy hat év után elválnak egymástól az énekesnővel.
Tóth Gabi még 2019-ben férjhez ment Krausz Gábor séfhez, és az év decemberében megszületett első gyermekük, Hannaróza is.
Azonban most Krausz Gábor Facebook-bejegyzése szerint elválnak útjaik.
Szeretném mindenkivel tudatni, hogy hat év után sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békében. Az ő biztonsága a legfontosabb számomra
– olvasható a bejegyzésben.
Krausz azt is kijelentette, hogy nem szeretne több információt megosztani a nyilvánossággal.
Tóth Gabi is megszólalt
Több mint egy órával Krausz Gábor posztja után az énekesnő is közleményt adott ki a Facebook-oldalán.
Szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy hat év után sajnos a kapcsolatunk véget ért Gáborral. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük szeretetben, békében. Az ő biztonsága a legfontosabb mindkettőnk számára
– írja Tóth Gabi bejegyzésében.
Tóth Gabi egyébként kikapcsolta a hozzászólásokat a bejegyzésnél, de Krausz Gábor bejegyzése alatt a kommentszekcióban sokan sajnálkoztak a pár miatt.
Nemrég költöztek össze
A pár nemrég együtt határozta el, hogy kislányukkal a főváros zaját hátrahagyva vidéken kezdenek új életet. A házaspár Budapest vonzáskörzetében talált rá álmai otthonára, viszont a csúszó felújítási munkálatok miatt még nem készült el teljesen a családi fészek. A pár Szentendrén találta meg otthonát, méghozzá Vomberg Frigyes szomszédságában, akivel Krausz Gábor együtt dolgozott a Séfek Séfe műsor forgatásán.
Akkor úgy tűnt, lassan minden a helyére kerül, és a család végre beköltözhet. Krausz Gábor egy interjúban arról számolt be, hogy kemény hónapokon vannak túl, de azt is elárulta, hogy családjuk bővítésén gondolkoznak.
Akkor még arról is beszélt a pár, hogy újabb gyermeket szeretnének, de ha nem jön össze a saját, akkor az örökbefogadás lehetőségét sem vetették el.
Tóth Gabi júliusban, 3,5 év után búcsúzott el követőitől, mondván, befejezi a blogolást. Az énekesnő utolsó bejegyzésében legutóbbi erdélyi fellépéséről, férjéről és gyermekéről írt, emellett pedig megható búcsút vett követőitől.