
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
John Travolta képtelen feldolgozni, hogy elvesztette legkedvesebb kollégáját.
73 éves korában meghalt Olivia Newton-John négyszeres Grammy-díjas angol-ausztrál énekesnő és színésznő, a Grease cím musical sztárja – írja a BBC.
„Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját” – írta Facebook-odalán férje, John Easterling.
Olivia Newton-John 1948. szeptember 26-án született az angliai Cambridge-ben. A családja 1954-ben vándorolt ki Ausztráliába, miután apja a Melbourne-i Egyetemen kapott állást. Olivia itt kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel. 1966-ban, egy angliai útja során rögzítette első kislemezét, majd 1971-ben az első szólóalbumát, az If Not For You-t – írja a Guardian.
Ő képviselte Nagy-Britanniát az 1974-es Eurovíziós dalfesztiválon, ahol a Long Live Love című dallal a negyedik lett. Ezután következett egy időszak a pályafutásában, amikor főként countrydalokat énekelt. 1977-ben ő kapta a Grease című musical egyik főszerepét, John Travolta párját alakította. Randal Kleiser filmje és a két színész ikonikus alakítása óriási siker lett, világszerte 366 millió dolláros bevételt hozott, míg a filmzenéje az év második legsikeresebb albuma volt az Egyesült Államokban. A Grease sikere világhírűvé tette, új fordulatot vett a pályafutása, ami az 1981-es Physical című albumban csúcsosodott ki.
Legismertebb dalai közé tartozik a Banks of the Ohio, a Let Me Be There, az If You Love Me, Let Me Know, az I Honestly Love You, a You’re the One That I Want, a Xanadu és a Physical. Legismertebb filmszerepei Sandy Olsson volt (John Travolta oldalán) az 1978-as Grease-ben és Kira az 1980-ban bemutatott Xanadu musicalfilmekben.
John Travolta az Instagramon búcsúzott kollégájától és barátjától. Azt írta: „Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Nagyon szeretlek. Találkozunk majd az út végén, és újra együtt leszünk mindannyian. Az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak, és örökre a tiéd: a te Dannyd, a te Johnod!”.
Olivia Newton-John hétfő reggel halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében. Hosszú ideje küzdött mellrákkal. A színésznő 2017-ben fedte fel, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála, ami a gerincére is átterjedt. A rák elleni küzdelem, a természet- és az állatvédelem támogatójaként is ismert volt.
John Travolta és Olivia Newton-John neve örökre összefonódott az 1978-as, Grease című musicalnek köszönhetően. A két színész a filmtörténelem egyik legikonikusabb szerelmespárjaként jelent meg a vásznon, a kapcsolatuk pedig később is tökéletes volt, az évek során számos alkalommal tűnte fel egymás oldalán.
Ezek után nem csoda, hogy Olivia Newton-John egész világot sokkoló halálhíre rendkívül megrázta John Travoltát, aki most egy szívhez szóló üzenettel búcsúzott barátjától:
„Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Annyira szeretlek. Találkozunk majd az út végén, és újra együtt leszünk. Amióta megláttalak, az első pillanattól kezdve és örökké a tiéd vagyok!
A te Dannyd, a te Johnod!”