Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A Világgazdaság információi alapján a Nemzetgazdasági Minisztériumban már dolgoznak az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozásán.
Amíg nincsenek meg az új tarifák, addig a kereskedők nem kérhetnek pénzt az autók töltéséért, az NGM azonban 2017 végén végez a szabályozás átalakításával, akkortól viszont valószínűleg fizetni kell majd a töltésért az országszerte több helyen kihelyezett töltőpontokon.
Az áram versenypiaci termék lesz, a hatósági ár bevezetése azért nem indokolt, mert a tankolás díja nem csak az áram díját, de hanem például a töltőamortizációhoz, a kapacitás rendelkezésre tartásához, a karbantartáshoz vagy az ügyfélszolgálathoz kapcsolódó költségeket is tartalmazza.
Arról, hogy a jövőben fizetőssé válhat a töltőoszlopoknál az elektromos autók töltése, először Varga Mihály beszélt még októberben a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös konferenciáján.
forrás: portfolio.hu