Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A legalapvetőbb ételek elkészítését általában még nagyon fiatalon eltanuljuk édesanyánktól. Van azonban néhány konyhai trükk, melyről nem biztos, hogy tudtunk mostanáig. Az alábbiakban néhány praktikus tanácsot láthatunk, melyek nagyban megkönnyíthetik az életünket.
1. Egy teáskanál segítségével könnyen megszabadulhatunk az uborka, cukkini magjaitól. Így még a pazarlást is elkerülhetjük.
2. Tegyük a maradék pizzát a mikróhullámú sütőbe, helyezzünk mellé egy kis pohár vizet, így megint olyan lesz, mintha éppen most sütöttük volna.
3. Az öntöttvas serpenyőt mosogatószer helyett inkább egy adag sóval tisztítsuk meg. Sokkal tisztább lesz, és az odaégett zsírmaradványoktól is jobban meg tudunk szabadulni.
4. A gyógy-és fűszernövényeket hosszabb ideig megőrzik frissességüket, ha lefagyasztjuk őket. Vágjuk apróra a friss növényeket, tegyük a jégkocka készítő formába, majd töltsük fel olívaolajjal. Használatkor már nem is kell olajat adagolnunk az ételeinkhez.
5. Hagyma, és fokhagyma darabolás után könnyen meg tudunk szabadulni a kellemetlen szagtól, ha a kezeinket egy darab citrommal dörzsöljük át.
6. Az edényekről könnyen el tudjuk távolítani a fölösleges zsírt, ha egy-két jégkockával dörzsöljük át őket. Ez a módszer nagyon hasznos lehet a műanyag edények esetében is.
7. A műanyag háztartási fóliát sokkal könnyebben tudjuk használni, ha a hűtőszekrényben tároljuk.
8. A citrusféléket 20 másodpercre tegyük a hűtőszekrénybe, ez idő alatt megpuhul a héjuk kissé, és könnyebben meg tudjuk hántani.
9. A tojás fövő vizébe tegyünk egy kevés szódabikarbónát, vagy ecetet, így könnyebben le tudjuk majd szedni a héját.
10. A meghámozott hagymát kb. 30 másodpercig tegyük a fagyasztóba, így elkerülhetjük, hogy csorogjanak a könnyeink aprítás közben.
11. Tegyünk egy fakanalat keresztbe a lábason, és így megakadályozhatjuk, hogy fövés közben kifusson a tészta, vagy a rizs.
12. A fa vágódeszkát dörzsöljük be durva szemű sóval, hagyjuk állni 15 percig, majd dörzsöljük át egy fél citrommal, és hagyjuk, míg rászárad a citrom. Ezután öblítsük le langyos vízzel. Így könnyen megszabadulhatunk a vágódeszkába beivódott kellemetlen szagoktól.
Szerző: tudasfaja.com