
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Az MSZP szerint óriási hiba az iskolák államosítása. Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt fővárosi elnöke erről vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.
A politikus, aki egyben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, kifejtette: 2017. január 1-jével az oktatás területén megtörténik “a teljes államosítás”, hiszen ekkor kerülnek át az iskolák a korábbi fenntartóktól, az önkormányzatoktól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) fenntartásába.
“Azt kell, hogy mondjam önöknek, hogy a rendszerváltás óta a legbutább és legkártékonyabb kormányzati lépés, amit tehetett politikus Magyarországon” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
Hozzátette, a Klik az emberek szeme előtt bukott el, hiszen mára gyakorlatilag a működésképtelenség szélére sodorta a magyar iskolarendszert, miközben folyamatosan csökken a diákok teljesítménye. Ráadásul a rendszer nagyon drága, annyira, hogy úgy tűnik, nem más, mint egy “adósságtermelő gépezet”.
Kunhalmi Ágnes szerint csak azért nem bukott el idáig a rendszer, mert az önkormányzatok még “fogták az iskoláik kezét”.
Azt ígérte, hogy 2018 után, pártja választási győzelme esetén újra önkormányzati fenntartásba helyezik az iskolákat.
MTI, MTI Fotó: Illyés Tibor