
Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Vitathatatlan, hogy a NATO-nak erőteljesebben és eredményesebben kellett volna fellépnie a terrorellenes küzdelem terén – közölte Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben, Donald Trump megválasztott amerikai elnök azon kijelentésére reagálva, amelyben a szövetséget “elavultnak” nevezte.
Sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Trump a The Times-nak adott interjújában azért minősítette elavultnak a NATO-t, mert az nem foglalkozik a terrorizmussal.
“Ha mindezt egy liberális megválasztott amerikai elnök mondta volna, akkor azért szerintem nem kéne meglepődnünk, ha az európai liberális média- és politikai elit most úgy ünnepelné a nyilatkozattevőt, mint akinek a szavai fantasztikusan progresszívek, és európai szempontból mindenképpen jól meg kell őket gondolni” – mondta Szijjártó.
Soha ilyen jó remény nem volt még a szíriai helyzet rendezésére
Soha ilyen jó remény nem volt még a szíriai rendezésre a polgárháború kirobbanása óta, megoldás azonban kizárólag akkor születhet, ha az amerikaiak és az oroszok meg tudnak állapodni egymással – jelentette ki Szijjártó Péter.
Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a helyzet megoldását segíti Donald Trump megválasztott amerikai elnök pragmatikus álláspontja, a szíriai tűzszüneti egyezmény és az Asztanában január 23-án kezdődő békekonferencia.
A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta, csak a béke megteremtése utána kellene majd megnyitni a vitát arról, hogy ki vezesse az országot, és a leghelyesebb az lenne, ha ezt a döntést a szíriai emberekre bíznák.
MTI