Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A sztárvilágot is megrendítette a díva halálhíre, közösségi oldalaikon mondanak neki búcsút. Másfél hónappal 100. születésnapja előtt elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású hollywoodi filmdíva. Hírnevét legalább annyira köszönhette viharos magánéletének, mint a vásznon nyújtott alakításainak. Megelőzte korát, hiszen ő volt az első olyan híresség, akire ráillett a celeb szó.
Arról volt, híres, hogy híres – mondták róla évtizedekkel korábban, minthogy Kardashianék egyáltalán megszülettek volna.
Gábor Zsazsa. Fotó: Redferns
Habzsolta az életet, na meg a férfiakat is, életében összesen kilencszer ment férjhez, mellyel még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb igent kimondó díva:
“Soha nem utáltam egy férfit sem annyira, hogy visszaadjam neki a tőle kapott gyémántot” – mondta egyszer.
Ikon volt, a legnagyobb díva, akit nem csak idehaza, de külföldön is gyászolnak. Hollywoodi hírességeket, műsorvezetőket, a popvilág sztárjait is mind megrendítette Gábor Zsazsa halálhíre, akik közösségi oldalaikon így róják le tiszteletüket:
Joan Collins, a Dinasztia sorozat sztárja egy közös képpel búcsúzik:
Sorry to hear that Zsa Zsa Gabor has died. Here with Porfirio Rubirosa & Nick Hilton. She was such fun.
Larry King műsorvezető:”Csak egy Gábor Zsazsa volt, és én nagyon kedveltem őt. Nyugodj békében drágám!
There will only be one Zsa Zsa Gabor. And, I liked her a lot. Rest In Peace, my dear.
Miley Cyrus énekesnő: “Zsazsa!!! Micsoda szép hosszú élet! Vitathatatlanul megihletett a stílusod és a kellemed. Szeretünk és hiányzol!”
Zsa Zsa!!!!! What a LONG & beautiful life! I have been beyond inspired by your style & grace! We LOVE & MISS YOU! #99 #ZsaZsa
Dita Von Tesse előadóművész: “Egy újabb hollwoodi sztár hagyott el bennünket, a csillogó Gábor Zsazsa. Minden idők egyik legszellemesebb szépsége. Szerettem a humoros megjegyzéseit a szerelemről. Itt a kedvencem: Az, hogy féltékeny vagy egy gyönyörű nőre, nem fog megszépíteni.”
Piers Morgan tévés személyiség: “99 év, 9 férj, Miss Hungary és hollywoodi sztár. Micsoda élet!”
RIP Zsa Zsa Gabor.
99 years old, 9 husbands, Miss Hungary & Hollywood star. What a life!
Barbara Eden színésznő: “Nyugodj békében Gábor Zsazsa! Ő és nővérei mind gyönyörű nők voltak. Mindig szórakoztatóak, jó volt körülöttük lenni.”
Rest in peace Zsa Zsa Gabor. She and her sisters were lovely ladies who were always fun and delightful to be around. -B
Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát”
– így szól talán legismertebb mondása, de messze nem ez volt az egyetlen aranyköpés a nagy férfifaló hírében álló Gábor Zsazsától.
“Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?”
“A szerelmes férfi nem teljes ember addig, míg meg nem házasodik. Attól aztán teljesen kész.”
Elválni valakitől, csak mert nem szereted, legalább olyan butaság, mint megházasodni, csak mert szereted.”
Olyan férfit akarok, aki kedves és megértő. Túl nagy elvárás ez egy milliomossal szemben?”
A férfi olyan, mint a száj: ha nem tesznek rá lakatot, eljár.”
A Gábor Sáriként született színésznő igencsak élvezte, ha a címlapokon látta viszont magát, és kicsit sem bánta a “celebséget”. Sőt.
Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam”
– vallotta.
Férfifogó praktikáit is büszkén hirdette.
Egy okos lány számára a férfi nem kérdés – hanem a válasz.”
Egy gazdag férfi nem lehet ronda.”
Annyira sosem gyűlöltem meg férfit, hogy visszaadjam a gyémántokat.”
Imádni való felszínességét pedig talán az alábbi mondása mutatja be leginkább:
Mindenkit kedvesemnek szólítok, mert nem emlékszem a nevükre.”