Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Bár hét év alatt az átlagos fizetések gyakorlatilag megduplázódtak, azért az infláció is jócskán megugrott, ez idő alatt várhatóan 50 százalék is meglehet. Ehhez képest az élelmiszerek ára még durvábban emelkedett, hogyha összevetünk egy mostani akciós újságot, egy 2017-es darabbal, akkor sok 50-80, de azért jelentős számú 100 vagy még ennél is magasabb százalékú drágulásokkal is találkozhatunk. A Pénzcentrum most azt nézte meg, milyen árak szerepeltek 2017 első hetében a legnagyobb boltok akciós kiadványaiban, és milyenek most. Döbbenetes belegondolni, hogy nem is olyan régen, 90 forintért lehetett sört venni, 10 darab tojás 300 forintba se került, de a tej is csak 159-be, sőt egy kiló krumplit 119 forintrét, míg egy kiló trappista sajtot még 1500 forintos kilós ár alatt is be lehetett szerezni.
Az elmúlt években a magyar gazdaság számos kihívással nézett szembe, különösen az erős infláció és gazdasági instabilitás tekintetében. Az erős inflációs nyomás okán a magyarok egyre inkább elszegényedtek, a reálbérek nagyon sok hónapon keresztül csökkentek, sokaknak kevesebb pénz állt rendelkezésükre, hogy utazhassanak. Sőt, egyre több embernek kellett hozzányúlnia a tartalékaihoz is. Mi sem mutatja jobban a rossz anyagi lehetőségeket, mint az, hogy a kereskedelmi forgalom mennyisége durván beszakadt 2023-ban, tehát az emberek sokkal kevesebb javakat tudtak megvásárolni maguknak, mint azt megelőzően.
Mit mutatnak év elején az akciós újságok?
Aldi
Ha megnézzük az Aldi 2017-es első heti akciós kiadványát abba találhatunk macskaeledelt 99, kutyaeledelt 149 forintért, de egy kiló trappsita sajtot is megvehettünk 1412 forintért, miközben a savanyú uborka 299 forintra volt leárazva. Ráadásul a Bergkönig sörért sem kértek, csak 139 forintot, de fél kiló tésztát is vásárolhattunk 159 forintért, ráadásul egy csomag uzsonnasonka is csak 219 forintba került 339 helyett.
Eközben idén januárra azért jócskán megváltoztak a dolgok. Most 28 százalékkal leárazva is 299 forintért lehet tésztát venni, miközben a füstölt sajt kilós ára 4490 forint. A klementin 899 forintról van leárazva 699-re, miközben a Karlskrone búzasör 299 forint helyett 229 forintért vihető haza. Ja, és a csemegesonka 599 forint helyett 449-be kerül.
A teljes cikket, az összes többi áruház árait, akciós újságait, itt tudod elolvasni: Hihetetlen kedvezmények az Aldi, Lidl, Auchan, Spar akciós újságjában: 279 forint a tojás, 90 a sör, 119 a krumpli kilója