Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Minden idők legfiatalabb édesanyja csupán ötéves és hét hónapos volt, amikor világra hozta gyermekét. A perui Lina Medina 1939. május 14-én egy tökéletesen egészséges, 2700 grammos babának adott életet.
Az orvosok hasi tumorra gyanakodtak
1939 áprilisában történt, hogy a perui Lina Medina édesanyja aggódva vitte betegnek tűnő kislányát a piscói kórházba. A szegény körülmények között élő család az Andok egyik távoli falujából érkezett a sürgősségi osztályra.
AZ ANYA MEG VOLT RÓLA GYŐZŐDVE, HOGY A KISLÁNYA TESTÉT GONOSZ SZELLEMEK SZÁLLTÁK MEG.
Könyörögve kérte Dr. Gerardo Lozada segítségét. A vizsgálatok során úgy tűnt, hogy Lina testében valamiféle atipikus növekedés található. Dr. Lozada eleinte meg is volt róla győződve, hogy egy hatalmas, hasi tumorral van dolga.
Az elképedt kórházi szakemberek egyértelműen egy baba szívverését hallották. A meglepődött dr. Lozada úgy döntött, hogy a lányt az ország fővárosába, Limába szállítja, hogy ott is megerősítsék a döbbenetes eredményeket. A hír igaznak bizonyult: Lina terhességének hetedik hónapjában járt.
Értetlenül álltak a szokatlan eset előtt
Néhány héttel első orvosi látogatása után, 1939. május 14-én Lina Medina orvosi történelmet írt, és vele együtt egy igazi csodát hozott. Öt év, hét hónap és három hetes korában megkapta az „anya, aki a legfiatalabb korban szült gyermeket” címet. Bár Lina fejlődésben lévő teste miatt a medencéje túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy természetes úton hozza világra gyermekét, végül császármetszéssel adott életet egy egészséges kisfiúnak: Anya és gyermeke tökéletesen jól voltak, és hamarosan elhagyhatták a kórházat.
DR. LOZADA AZ ESETET „RENDKÍVÜLI ÜGYNEK” NYILVÁNÍTOTTA.
És ezzel nem volt egyedül. A nyugtalan orvos ezért további vizsgálatokat sürgetett a roppant szokatlan eset miatt.
Ezek hamarosan kimutatták, hogy a
KIS LINÁNÁL A KORAI PUBERTÁSKORNAK NEVEZETT ÁLLAPOT FORDULT ELŐ, TEHÁT IDŐ ELŐTT INDULT BE A NEMI ÉRÉSE, ÉS SZERVEZETE MÁR IGEN FIATALON KÉSZEN ÁLLT AZ UTÓDNEMZÉSRE. Ez az igen ritka betegség tízezer gyerekből mindössze egynél fordul elő. Az esetet áttekintő orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy Lina petefészkei a szülés időpontját megelőzősen már teljesen kifejlődtek. Valószínűleg az agyalapi mirigy egyfajta betegsége miatt hormonzavar alakult ki nála, amely lehetővé tette mind a megtermékenyülését, mind a terhesség kihordását.
Az apa személye homályban maradt
A serdülés normálisan fiúkban 9-14 éve között, lányokban 8-13 éves kor között zajlik le.
LINA VISZONT MINDÖSSZE HÁROMÉVES VOLT, AMIKOR ELŐSZÖR MENSTRUÁLT, NÉGYÉVESEN PEDIG MÁR TÖKÉLETESEN KIFEJLŐDTEK A SZAPORÍTÓSZERVEI ÉS A MELLEI.
Ötévesen a teste és a csontjai már a progresszív növekedés jeleit mutatták: az egyre fokozódó mértékben termelődő nemi hormonok kialakították a jellegzetes testi változásokat. A titok megfejtése után azonban az orvosokat egyre inkább az a kérdés kezdte el foglalkoztatni, hogy vajon ki termékenyíthette meg az igen fiatal lányt. Az ügyet a hatóságok vizsgálták ki,
AKIK ELEINTE CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAKRA GYANAKODTAK, ÉS LINA APJÁT SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉS GYANÚJÁVAL VÁDOLTÁK.
Erre azonban az ég világon semmilyen bizonyítékot nem találtak, így a férfit ennek hiányában gyorsan fel is mentették a vád alól.
Az, hogy ki Linát ki ejtette teherbe, rejtély volt és az is maradt a mai napig. Sem a lány, sem családtagjai nem beszéltek arról, hogy valójában mi is történt. Ebből kifolyólag több pletyka is szárnya kapott: 1955-ben például egy újságcikkben részletesen taglalták, hogy
LINA TALÁN EGY BIZONYOS ÜNNEPSÉG ÁLDOZATÁUL ESETT, AMELYET A PERUI FALU KÖZELÉBEN, A HEGYEKBEN TARTOTTAK.
Ezek a rituálék számos pogány szertartással jártak, amelyek nem zárták ki a szexuális rítusokat sem. A történetet azonban soha nem erősítették meg. Harminc évvel később újabb babát hozott világra
Az egészségesen növekedő és fejlődő Gerado csak 10 évesen tudta meg, hogy a lány, akit eddig a nővérének hitt, valójában az édesanyja. Lina közben vele együtt növekedett, és egyetlen apró jel sem utalt arra, hogy bármiféle mentális problémával küszködne. Csupán szívesebben játszott a babáival, mint a saját fiával.
DR. LOZADA MINDKETTŐJÜK FEJLŐDÉSÉT FIGYELEMMEL KÍSÉRTE, ÉS LINÁT FIATAL NŐKÉNT FELVETTE MAGA MELLÉ TITKÁRNŐNEK, HOGY SEGÍTSE ŐT GYERMEKE TANÍTTATÁSÁBAN.Gererdo végül Dr. Lozarda közbenjárásával végezhette el a középiskolát is. Lina később férjhez ment egy Raul Jurado nevű férfihoz, és a perui fővárosba költöző párnak 1972-ben gyermeke született. Gerardo féltestvére, Raul Jurado Junior így pontosan 33 évvel volt fiatalabb a korán érkezett bátyjánál. Gerardo hét évvel később, negyvenévesen hunyt el egy, a csontvelőt megtámadó betegség miatt.
Az egész világot sokkolta a hír
Lina elképesztően korai terhességének híre az egész világot sokkolta. Az esetet sokan hihetetlennek és hiteltelennek tartották, ám
AZ ORVOSI BESZÁMOLÓK GYORSAN ELOSZLATTÁK A KÉTSÉGEKET.
1939. november 15-én, mindössze fél évvel Lina szülése utána a világ egyik vezető újságja, a New York Times arról számolt be, hogy Dr. S. L. Christian, az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálatának főorvosa Peruból visszatérve megerősítette az elképesztő hírt az öt éves lány terhességéről és szüléséről.A FŐORVOS AZ ESETET A KARRIERJE SORÁN TÖRTÉNT EDDIG „LEGCSODÁLATOSABB DOLOGKÉNT” APOSZTROFÁLTA.Lina hihetetlen történetét orvosi feljegyzések, biopszia eredmények, röntgensugaras vizsgálati minták is alátámasztják, amelyhez rengeteg fényképet is csatoltak. A sokkolóan fiatal anya azonban egyetlen interjút sem adott. Még akkor sem, amikor az amerikai lapok több ezer dollárt kínáltak a személyes történetéért cserébe.
forrás: origo.hu