Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Egy augusztus 1-jén megjelent rendelet szerint jövőre már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hány órát válthatnak ki a tanulók ezzel.
A szimulátor abból a szempontból feltétlenül jó, hogy olyan veszélyes helyzeteket is lehet gyakorolni velük, amiket a közlekedésben nem.
Egy szimulátor 8-10 millió forintba is kerülhet, így felmerül a kérdés, hogy vajon hány autósiskola engedheti meg magának egy ilyen eszköz beszerzését, illetve mekkora mértékben hat majd ez a jogosítvány megszerzésének az árára.
Pluszköltséggel járhat az is, hogy az oktatóknak legkésőbb százhúsz perccel az óra előtt azt is rögzíteniük kell, hogy melyik tanuló mikor és hol hajt ki a forgalomba, illetve mikor fejezi be a vezetést.
Az óraelszámolás percalapú lesz. A RTL Híradójának nyilatkozó oktató szerint, ha az új rendszer bonyolítani fogja az adminisztrációt, akkor lesznek, akik elhagyják a pályát, holott már így is kevés az oktató.
A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint a szimulátor csak választható, és beruházási költsége megegyezik egy oktatóautó árával. A fenntartási költsége viszont jóval alacsonyabb. A tárca közlése szerint a részletek kidolgozása még folyamatban van, a szimulátoros képzések leghamarabb egy év múlva indulhatnak.