Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Letartóztattak Spanyolországban egy volt postást, mert a lakásában több mint 20 ezer kézbesítetlen postai küldeményt találtak. A beszámolók szerint Alicante tartományban, Biar településen vették őrizetbe a 62 éves egykori kézbesítőt, aki főleg
2012-ben és 2013-ban halmozta fel otthonában mások magán- és hivatalos leveleit.
Akár négy évet is kaphat a dokumentumokkal való “hűtlen” bánásmód miatt. Az eset úgy derült ki, hogy
a volt postás felújítatta lakását, az egyik építőmunkás felfigyelt a nagy halom levélre és értesítette a hatóságokat.
Azt, hogy miért nem vitte ki és őrizte meg a leveleket a férfi, egyelőre nem tudni.