Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Kos
(III. 21.–IV. 20.)
A nagy szerencsebolygó áldás osztó hatását élvezheti, és ez így is marad ebben az esztendőben. Ezen a héten duplán is: a Jupiter uralkodó bolygójával áll együtt, a Vénusz pedig a jegyében jár. Utána sem lesz önnek nagyon rossz, de most valóban nagyon-nagyon jó lehetőségei vannak, az élet minden területén. Egészségileg majd kicsattan. Egyetlen hátulütője lehet ennek az állapotnak: a boldogság ugyanis köztudottan hizlal. Legyen mértékletes evésben, ivásban!
Bika
(IV. 21.–V. 20.)
Uralkodó bolygója ezen a héten még a gondok házában tartózkodik. Jelenthet ez valamilyen kórházi kezelést is, de nem feltétlenül. Ha mégis erre kerülne sor, nyugodt lehet: minden jól fog sikerülni. A plasztikai műtétek különösen, ami a Vénusznak a Szaturnusszal alkotott konstellációjának is köszönhető. A szépülés miatt persze nem mindenkinek kell kórházba vonulnia. De egy kozmetikai kezelés, apróbb hibajavítás minden Bikára ráférhet, és jól sikerülhet most.
Ikrek
(V. 21.–VI. 21.)
A Nap a jegyébe lép, de uralkodó bolygója a gondok házába hátrál vissza. Nem csoda, ha egyszerre lát világosabban, de mégis valahogy sötétebben. Ön, a nagy titkok tudója, most a saját egészségével, avagy betegségével kapcsolatos titkokra bukkanhat. Ám, mielőtt még átadná magát ennek az önsajnálatra okot adó betegségtudatnak, inkább gondolkozzon el azon, hogy milyen változásokat kell, hogy végrehajtson az életmódjában.
Rák
(VI. 22.–VII. 22.)
Uralkodó bolygója kedvező fényszöget zár be a Plútóval. Itt az ideje az életmódváltásnak, méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Annál is inkább, mert a megszokott frusztrációk, rosszul rögzült szokások is mintha csak kimenőt adnának önnek. A jegyében járó Neptunusz és a mélytudati erőket reprezentáló Plútó fényszöge egyértelműen azt jelzi, hogy most könnyebb a szabadulás.
Oroszlán
(VII. 23.–VIII. 22.)
Egy kicsit nehezebb időszakot él át, még mindig, mintha parkoló pályára állítanák önt a csillagai. A legrosszabb esetben ez azt is jelentheti, hogy valamilyen betegség kényszerítheti kórházba vagy szanatóriumba. De persze nem kell mindjárt az ördögöt a falra festeni. Meglehet, maga is érezheti, hogy még szüksége volna egy kis magányra. Mielőtt a nagy nyári kalandos időszak elkezdődi, össze kell szednie magát. Testileg is, lelkileg is.
Szűz
(VIII. 23.–IX. 22.)
Az erő önnel van: éljen, és ne visszaéljen vele! Nem lehet ártalmára, ha most kipróbál nagyobb testi és lelki erőt igénylő sportokat, vagy kemény fizikai munkát vállal. Ám, ha nem köti le a Nap támogatása által még kifejezettebb Plútó adta energiákat, akkor könnyen válhat kötözködővé, vagy, ami még rosszabb, lázas, vagy a bőrét érintő betegségekbe eshet. Az ízületi gyulladások, a reumatikus fájdalmak is kiújulhatnak az arra érzékenyeknél.
Mérleg
(IX. 23.–X. 22.)
Uralkodó bolygója a Szaturnusszal alkot ellentmondásos fényszöget: oka lehet ez éppen annyi jónak, mint rossznak. De mindenképpen meglassúdásra kényszerítik a csillagok. A meditatívabb lelkek ezt kifejezetten élvezhetik, míg a gyakorlatiasabbak egyszerűen akadályoztatásnak érezhetik ezt. Még a szókimondás is nehéz lehet. Jellemző lehet a torokfájás, rekedtség, a hangszálak gyulladása.
Skorpió
(X. 23.–XI. 21.)
A hét elején az ön uralkodó bolygója kerül együttállásba a Neptunusszal. Nehéz most tisztán látnia, s talán nem csak átvitt értelemben. Sőt néha még mintha egyéb érzékei is megcsalnák. Jellemző lehet a hallucináció és az ájulás közeli állapot, különösen, ha nem figyel oda az étkezésére, vagy nem alszik eleget. A túlterheltség leginkább a fiatalokat, a diákokat viselheti meg. Ha vezet, legyen nagyon körültenkintő!
Nyilas
(XI. 22.–XII. 21.)
A hét közepén a Jupiterrel együtt álló Hold okozhat lelki felindultságot, de persze nemcsak rossz értelemben. A jó barátok jó hangulatba hozhatják. A vizes helyek is jót tesznek, ám, ha még nincs módja nyaralni, akkor is keresheti a frissítő vizeket: a legegyszerűbb esetben úgy, hogy több ásványvizet fogyaszt. A fogyókúrában nagyon sikeres lehet, mivel uralkodó bolygója támogató fényszöget kap a Szaturnusztól. Az álma is könnyebb lehet.
Bak
(XII. 22.–I. 19.)
A Hold az otthon házába lép: itt az ideje annak, hogy többet törődjön magával, és a közvetlen környezetével is. A kettő kölcsönös oda-visszahatásban van egymással, s a jegyében járó Plútó fényszögei most a nagy tisztulás, rendrakás idejét jelzi. Érvényes ez az otthonára is: ha elmaradt volna a tavaszi nagytakarítás, most még pótolhatja. De a szervezetére is, a testére is. Tisztuljon sok rostos gyümölccsel, tisztító teákkal!
Vízöntő
(I. 20.–II. 18.)
A Szaturnusz még mindig a Vízöntő jegyében jár: egyelőre még önt állítják pellengérre a csillagok. A megmérettetést persze sokféleképpen megélheti, akár valódi vizsgákon is. Akár így, akár másképpen, az élet nagy színpadán kénytelen megmutatni, mit tud, a szavakat érdemes megfontolnia: nem kell mindent kimondani, ami csak úgy az eszébe jut. A Holddal együttálló Jupiter nagylelkűvé teszi, de néha elvetheti a mértéket. Főleg az evés-ivásban.
Halak
(II. 19.–III. 20.)
A Neptunuszt a saját jegyében utoléri a Hold: a szerelem pedig kétségtelenül önt érheti utol. Ám, ha nem ettől borul ködbe a lelke, akkor lehetséges, hogy valami megárthatott a gyomrának. Könnyen eshet valamilyen különös betegségbe, amit nem is igen lehet diagnosztizálni. S ami olyan gyorsan múlhat el, mint amilyen gyorsan kialakult. Ha lehet, a hét első napjaiban ne próbáljon ki olyan ételeket és italokat, amiket még sohasem kóstolt azelőtt.