Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Jurassic World: Világuralom – magyar nyelvű előzetes Országos bemutató: 2022. június 9.
A Jurassic World rendezője, Colin Trevorrow új filmje, a Világuralom négy évvel azután játszódik, hogy a Nublar-sziget elpusztult. A dinoszauruszok most már világszerte az emberek között élnek – és vadásznak. Ez a törékeny egyensúly átformálja a jövőt és egyszer s mindenkorra meghatározza, hogy az emberi lények maradnak-e a fő ragadozók a bolygón, melyen most a történelem legfélelmetesebb teremtményeivel kell osztozniuk. Idén nyáron tanúi lehetünk az eddig 5 milliárd dollárt hozó Jurassic-korszak nagyszabású lezárásának, melyben a két generáció most először egyesül. Chris Pratthez és Bryce Dallas Howardhoz csatlakozik az Oscar-díjas Laura Dern, Jeff Goldblum és Sam Neill a Jurassic World: Világuralomban, ebben a merész, időszerű és lélegzetelállító kalandban, mely felöleli az egész világot, eddig sosem látott dinoszauruszokkal, nyaktörő akciókkal, és elképesztő, új vizuális effektekkel.
Az Északi – magyar nyelvű előzetes Országos bemutató: 2022. május 19.
Az erőteljes vízióiról ismert rendező, Robert Eggers új filmje egy akciókban bővelkedő eposz. Egy fiatal viking herceg sorsát követi nyomon, aki bosszút akar állni az apja haláláért. A szereposztás igazi sztárparádé, hiszen az izgalmas, látványos történetet olyan színészek keltik életre, mint Alexander Skarsgård, Nicole Kidman, Claes Bang, Anya Taylor-Joy, Ethan Hawke, Björk vagy Willem Dafoe.
Az elveszett város – magyar nyelvű előzetes Országos bemutató: 2022. április 21.
A briliáns, de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nem csak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt örökre elveszne…