Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A történelem során soha nem volt ilyen alacsony a mexikói fizetőeszköz árfolyama, nagy szarban vannak. Az ok: Trump védővámot akar kivetni a mexikói termékekre, és falat építeni a két ország határára. Ami nyilvánvalóan nem tenne jót a mexikói gazdaságnak. Mexikó ugyanis eléggé függ az amerikai gazdaságtól, hiszen sokat bizniszelnek egymással, jellemzően az olcsó mexikói munkaerőt használják ki az amerikai cégek, amelyek ott gyárttatnak, majd eladják az árut otthon.
Trump győzelmi esélyeinek növekedésével párhuzamosan éjszaka 1 órától gyengülni kezdett a dollár az euróval szemben, a jegyzések most már az 1,1250-es szint közelében járnak, ami 1,3%- dollárgyengülésnek felel meg néhány óra alatt.