Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
A legtöbb embernek az az első dolga, hogy reggel kimegy a konyhába, és lefőz egy jó nagy bögre kávét. Sőt, a szerencsésebbek fel sem kell keljenek, hiszen ágyba kapják. Bizonyos kutatások szerint azonban el kell felejtenünk a reggeli kávét.
Fotó: marviikad/flickr.com
A témával foglalkozó szakértők állítják, hogy a kávé fogyasztásának legideálisabb időpontja délelőtt 9.30 és 11.30 között van. Ajánlatos akkor kávézni, amikor a kortizolszint alacsonyabb, ugyanis ez reggel 8 és 9 közötti időpontban a legmagasabb. Ha magas kortizolszinttel fogyasztjuk a kávét, akkor úgynevezettkoffeintolerancia alakul ki, ami azt jelenti, hogy egy kávéval nem érjük be, és rögtön egy újabbat kell megigyunk. A kortizol hormon felelős az éber állapot és a figyelem fenntartásáért.
A szakértő, Steven Miller elmondta, hogy a farmakológia szabályai szerint egy adott szert csak akkor kell fogyasztani, amikor szükségünk van rá, különben hatástalan lesz. Sőt egy idő után immunisak leszünk rá, ha mindig ugyanabban a dózisban kapjuk. Felejtsük el a kora reggeli kávézást, inkább kezdjük a napot egy kis testmozgással, és egy pohár langyos citromos vízzel vagy egy frissítő teával.
forrás:twice.hu