Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Melyik gyerek ne szeretné?! És fillérekből elkészítheted!
A gumicukor alaprecept a következő:
2 dl gyümölcslé
1,5 evőkanál zselatin
2 evőkanál citromlé
3 evőkanál méz
A gyümölcslé lehet bolti vagy frissen préselt, de helyettesíthetjük bármilyen szörppel is.
Elkészítés:
Készítsük elő az öntőformákat, vagyis a szívószál köteget. Használjunk flexibilis szívószálat, mert az jópofa redőzést ad majd a hernyónak. A szívószálakat gumizzuk össze szorosan, és tegyük egy pohárba. Még jobb, ha egy üres tejes dobozba állítjuk be őket. A lényeg: minél kevesebb hely maradjon a szálak mellett, mert így kevés zselé megy kárba.
A gyümölcslé feléhez keverjük hozzá a zselatint, jól dolgozzuk össze, hogy ne legyen csomós. A gyümölcslé másik felét melegítsük fel, majd adjuk hozzá lassan a zselatinos gyümölcslevet. Amikor már eléggé meleg, keverjük hozzá a mézet és a citromlevet is. Ne forrjon fel, csak legyen meleg! Kevergessük csomómentesre!
Ha színes – pl. kék, vörös, zöld gumicukrot szeretnénk, használjunk 1-2 csepp ételszínezéket! Ha azt szeretnénk, hogy a hernyó ne egyenletes színű legyen, tegyünk a masszába egy kevés tejszínt. A masszát töltsük bele az összegumizott szívószál kötegbe, és hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe min. 1 órára.
Szedjük szét a gumicukor köteget, dörzsöljük le a szívószálakról a mellé folyt zselét, A hernyó kézzel könnyen kinyomható a szívószálból. Nézd meg ezt a videót is! Ne ijedj meg: csakis azért vannak sikolyok a videó elején, mert Halloween-re ajánlják.