[ads]

Törökország beveti a legnagyobb “fegyverét”, újra a menekültekkel akarja zsarolni az EU-t!


Hirdetés
Hirdetés betöltése...

Hirdetés


Törökországnak újra kell értékelnie az Európai Unióval (EU) tavaly március 18-án kötött menekültügyi egyezményt, annak is különösen azt a pontját, amely a szárazföldi határátlépésekre vonatkozik – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség Ömer Celik török EU-ügyi miniszter szavaira hivatkozva.

Celik hangsúlyozta: a paktumnak köszönhetően az Égei-tengeren zajló, sokszor halálos áldozatokat követelő menekülthullámnak sikerült elejét venni és Törökország bizonyos értelemben megmentette az emberiség becsületét. A tárcavezető szerint az unió nem tartotta magát az egyezményhez, Törökországnak pedig nincs kötelezettsége az EU felé.

Biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók

Celik korábban kijelentette, biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók, amiért a holland hatóságok szombaton nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyen az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen. Az eset diplomáciai vitát okozott a két ország között.

Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentette, hogy Hollandia meg fogja fizetni az árát annak, hogy kárt okozott a holland-török kapcsolatoknak. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos arra kérték Ankarát, hogy tartózkodjon az olyan túlzó nyilatkozatoktól és lépésektől, amelyek a kölcsönös feszültséget tovább súlyosbítják Törökország és Hollandia között.

Mogherini teljesen helytelen megállapítást tett

Celik a kijelentésekre reagálva kifejtette: Mogherini teljesen helytelen megállapítást tett. Nem a kellő módon értékelte a történteket. Hozzáállása apolitikus, nyelvezete nem megfelelő a státusához – vélekedett Celik.

Az Európába tartó menekültáradat megállítását célzó alku értelmében Görögország visszaküldheti a Törökországból március 20. után érkezett, a hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Az EU-tagországok ezért cserében – egy 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Ankarától annyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Az unió emellett beleegyezett, hogy új lendületet ad a török állampolgárok schengeni vízumliberalizációjáról és a Törökország uniós csatlakozásról szóló tárgyalásoknak, illetve felgyorsítja a törökországi menekültek ellátásához felajánlott 3 milliárd euró kifizetését, majd amennyiben ezek a források kezdenek kimerülni, és az eredmények is megfelelőek, akkor 2018 végéig további 3 milliárd eurót biztosít.

MTI

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>

Hirdetés
Hirdetés betöltése...