Mi az ÉLET? Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik. Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna, de van olyan világnézet-semleges meghatározás is, miszerint az élet nem más, mint a világ fejlődési folyamata. Biológiai értelemben az élet a biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
Kínában több mint 500 szénbányát terveznek végleg bezárni az idén – írta a China Daily kínai napilapra hivatkozva az MTI. Köztudottan Kína a világ legnagyobb szénfogyasztója, ebből következne, hogy a "létfontosságú" szén alapanyogok bányászatát, nem hogy csökkentsék, hanem növelniük kellene. Igen ám, de a kínai kormánynak ennek ellenére kiemelten fontos a kevésbé energiaintenzív iparágak előtérbe kerülése, és nem utolsó sorban a légszennyeződés csökkentése, az ökológiailag tiszta energiaforrások felhasználására történő áttérés. Kína a világ legnagyobb szennyezőjéből hirtelen a környezetvédelem élharcosává vált, bár az is igaz, hogy bőven van mit "törleszteniük" a világ felé, hisz a légszennyezés kiemelkedő részét, az ő országuk termelte a múltban, és jelenleg sem az utolsók… 🙁 De a szándék ennek javítására megvan, és ez most a legfontosabb!
A szénbányák egy részét egyébként azért kell leállítani, mert nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak. Kínában gyakoriak a bányaszerencsétlenségek, a bányák biztonságának a javítására a kormány 3 milliárd jüant (437 millió dollárt) költ az idén. Szóval ezen okok is a bezárásokat eredményezik, de mint fentebb írtuk, az irány a lényeg!
Kína energiafelhasználásában a szén aránya a tavalyi 64 százalékról idén várhatóan 60 százalékra csökken, 2020-ban pedig 58 százalék lesz. Eközben az alternatív energiafelhasználás mértéke 2020-ra 15 százalékra nő a tavalyi 13,3, és az idei 14,3 százalékról.